A balerinák táncolnak, az alkoholisták pedig isznak.” – mondja Dave, a hajléktalan, aki már reggel fél 11-kor üveges szemekkel üldögél a minnesotai St. Paulban található St. Anthony nevű otthon egyik szobájában. Az intézmény hátsó udvarában székelő, wet house névre hallgató műintézményben ugyanis már alaposan benyakalt vodkával. Hogy mi a hírérték abban, hogy egy hontalan leitta magát? Nos az, hogy mindez szervezett keretek között történt egy rendhagyó program keretein belül.

A wet house programot az Egyesült Államok és Kanada több pontján alkalmazzák alkoholista hajléktalanok és drogosok részvételével. A St. Anthony fő profilja hajléktalan alkoholisták gondozása, méghozzá a wet house program szellemében, ami azt jelenti, hogy az intézményen belül meghatározott keretek között engedélyezett az alkoholfogyasztás. Az úgynevezett ártalomcsökkentő programok sorába tartozó wet house-nak nem célja a leszoktatás, inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az alkohol csak annyi kárt okozzon a függő egyén és a társadalom számára, amennyit feltétlenül szükséges. Hasonló koncepció húzódik meg a drogosok körében nálunk is alkalmazott tűcsere-program mögött is.

Az intézmény hatvan lakója igényes körülmények közt él: naponta háromszor kapnak meleg ételt, minden szobában tévé van és megtalálható az épületben egy közös helyiség is, ahol internetezni tudnak. De ami a lényeg: havonta 89 dollárt költhetnek alkoholra. Mindez lakónként 18 ezer dolláros évi költséget jelent, amit a katolikus egyház és Minnesota állam megosztva finanszíroz. Soknak tűnhet ez az összeg, főleg ha figyelembe vesszük, hogy arra megy el, hogy menthetetlen alkoholfüggők kulturált körülmények között élhessenek és hódolhassanak szenvedélyüknek. A helyzet azonban az, hogy így még mindig kevesebb pénzt húznak ki az adófizetők zsebéből, mintha mindezt az utcán tennék kontrollálatlanul. Az általuk igénybevett egészségügyi, szociális és egyéb szolgáltatások ugyanis csillagászati összegeket tesznek ki, és akkor még nem beszéltünk azokról a bűncselekményekről, amikbe gyakran keverednek, és arról, hogy sokszor zavarják a járókelőket. A St. Anthony vonatkozásában nem készült pontos pénzügyi kimutatás, de egy hasonló jellegű, seattle-i program költségeit elemezték 2009-ben, és kimutatták, hogy jelentősen csökkentek a költségek. A 95 férőhelyes wet house 8,2 millió dollárba került. Az utcán élő, alkoholista hajléktalanokra fejenként havonta 4066 dollárt költött az állam. Ez a költség a beköltözés után hat hónappal 1492 dollárra csökkent, egy év után pedig 958 dollárra.  Sok mindennek köszönhető ez a költségcsökkenés, többek között annak, hogy a program résztvevői jobb egészségi állapotba kerülnek, illetve a különféle szociális juttatásokat és szolgáltatásokat is kisebb mértékben veszik igénybe.

Mivel nem célja a leszoktatás, a hatékonyságát a hajléktalanokra fordított költségek csökkenésén túl nehéz objektíven felmérni. Vannak, akik afféle hospice intézményként tekintenek a wet house-ra, és azért vállalják a programban való részvételt, hogy életük utolsó hónapjait méltóságban tölthessék. Ebbe a csoportba tartozik a már említett Dave is, aki gyakorlatilag egész életét azzal töltötte, hogy próbált megszabadulni függőségétől, és tisztában van vele, hogy nem képes legyőzni a szenvedélyét. „Beleegyeztem, hogy ide jövök, mert szeretnék egy kis méltóságot, mielőtt elmegyek. Ha már meg kell halnom, szeretném, ha nem egy híd alatt történne.” – mondja.

Mások képesek valamennyire kontrollálni alkoholizmusukat. Az ártalomcsökkentő programok szellemében már az is nagy eredménynek számít, ha valamelyik részvevő a vodkáról átszokik a sörre. A lakók egy csekély hányada ténylegesen felhagy az ivással és józanul távozik az intézményből. A legtöbben azonban afféle parkolópályaként tekintenek a St. Anthony-hoz hasonló otthonokra, ahol békességben és alkoholmámorban tengethetik napjaikat. „Lehetünk az utcán, ahol bajt okozunk és pénzbe kerülünk, vagy lehetünk itt, ahol nem vagyunk szem előtt és nem foglalkozik velünk senki. A két rossz közül ez még mindig a kisebb.” – mondja az egyik lakó, aki már tizenegy elvonókúrán van túl.

Mivel a probléma szokatlan megközelítési módjáról van szó, sokan vitatják a létjogosultságát és a hatékonyságát is. Különösen azok részéről hangzanak el a legkeményebb kritikák, akik szerint a leszoktatás az egyetlen megoldás, ehhez pedig az alkoholmegvonás és/vagy a büntetés a járható út. Viszonylag friss, néhány éves koncepcióról van szó, így még nincsenek tapasztalatok a hosszú távú hatásáról. Azt azonban érdemes megfontolni, hogy a teljes megvonás és a büntetés hosszú távon nem bizonyult hatékony megoldásnak, hiszen ha így lenne, mára már egyáltalán nem létezne szenvedélybetegség. Az ilyen és hasonló programok abból indulnak ki, hogy a drog és alkohol olyan örömet nyújt a függőknek, hogy tekintélyes hányaduk hiába próbálkozik, soha nem tud teljesen megszabadulni szenvedélyétől. Épp ezért a kisebb rosszat választva érdemes számukra olyan körülményeket biztosítani, ahol kontrollált körülmények között hódolhatnak szenvedélyüknek. Ez is elég költséges megoldás és jogosan háborognak az adófizetők, hogy az ő pénzükön isznak vagy épp drogoznak ezek az emberek, de a végösszeg még így is kevesebb, mintha mindezt az utcán tennék. Ráadásul bizonyos százalékuknak még sikerül is leszokni.

Adódik a kérdés, hogy mégis mi motiválja őket a leszokásra, hiszen gyakorlatilag minden körülmény adott ahhoz, hogy életük végéig drogosok vagy alkoholisták legyenek. Sokuknál valóban ez a helyzet, de a program koordinátorai azt figyelték meg, hogy vannak olyan résztvevők, akiknél paradox módon kioltódik az alkoholfogyasztás kényszere, ha rendelkezésükre áll a szükséges mennyiség. Ebből adódóan nemcsak kevesebbet isznak, hanem képesek tisztábban látni a helyzetüket és megtapasztalni, hogy az alkohol nem oldja meg a problémáikat. Ha ez megtörténik, segítséggel képesek felhagyni függőségükkel és új életet kezdeni.

Forrás: cotcot.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr472920513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.