A preszuicidális szindróma elsőként szembeötlő sajátossága az aktivitás jelentős mértékű csökkenése, a megszokott életvezetési stílushoz képest. Akinél ez a tünetegyüttes megjelenik, lassanként elhagyja mindennapos szokásait, pl. nem jár társaságba, kirándulni, moziba, színházba, koncertre stb., már nem főz, inkább hideg koszton él. Lakását elhanyagolja, később önmagát is, kívánnivalók keletkezhetnek a testi tisztaság terén is, egyre nehezebb fölkelnie, bármibe is belekezdenie. Hangulata nyomott, kiábrándult, minden lehetőségre azt mondja, „nem érdemes", „nincs értelme". Lassan olyan állapotba jut, hogy ha bármit csinál, bármi történik vele, azt lelki fájdalom kíséri.

Előfordulhat, hogy agresszíven panaszkodóvá válik, szidja az embereket, a körülményeket, minden rossz a számára, de az is lehet, hogy elcsöndesül, befelé fordul. Esetleg lefogy, aluszékony lesz. Legfontosabb tünet, hogy a jelen „kimerevedik" számára, kihull a múlt-jelen-jövő folyamatosságából, nem látja semmiféle változásnak a lehetőségét, meg van győződve arról, hogy amilyen a jelene, olyan lesz a jövője is.

 A legújabb vizsgálatok arra is kiterjednek, hogy valaki milyen záróélményt választott az élet befejezéséhez. Ismerünk aktív formákat - megöli magát, pl. a szívébe szúr - és passzív formákat -, megöleti magát, pl. vonat elé a sínekre fekszik.

Az élet kiválasztott befejező élménye más szempontból is karakterisztikus. Elsősorban az önmagával szembeni brutalitásra vagy kíméletre figyelnek a kutatók. Lehet kábulat, fulladás, zuhanás, testi roncsolás, mélyalvás, áramütés stb. Lehet eleve jóvátehetetlen, avagy adhat esélyt magának a megmenekülésre.

 

E módszerek másképp jelennek meg életkorra jellemzően, másképp férfiaknál és nőknél, függenek a személyiség jellemzőitől, az önmagához való viszonytól, az aktuális lelkiállapottól. A közös bennük, hogy feladták a reményt, hogy változhat még valami az életükben.

 

Forrás: Popper Péter: Fáj-e meghalni? Saxum kiadó

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr841367306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása