Az alkohol miatt lettem nemi beteg, és drogfüggő

Azok a gyermekek, akik 15 éves koruk előtt kipróbálják az alkoholt vagy a kábítószereket, nagyobb eséllyel lesznek felnőttkorukra szerfüggők, kapnak meg szexuálisan terjedő betegséget, maradnak ki az iskolából vagy válnak bűnelkövetőkké. Azok a lányok, akik korán megismerkednek az alkohollal és a drogokkal, gyakrabban esnek 21 éves koruk előtt teherbe, olvasható a Psychological Science című folyóirat októberi számában megjelent tanulmányban.

A kutatásban összesen 1037 gyereket követtek nyomon háromtól 32 éves korig. 13 és 15 éves korukban arról kérdezték őket, próbálták-e már a szipuzást (ragasztóval, benzinnel vagy mással), használtak-e illegális kábítószereket illetve ittak-e alkoholt az elmúlt egy év során. A gyerekeknél a tizenéves kor előtti viselkedésproblémákat(verekedés, mások terrorizálása, mások tulajdonának rongálása, hazudás, iskolakerülés, lopás), valamint a családi hátteret is felmérték, köztük azt is, hogy volt-e valamelyik szülőnek priusza vagy bántalmazták-e a gyereket.

Azokból a gyerekekből, akik korán megismerkedtek az alkohollal vagy a drogokkal, "két-háromszor gyakrabban lett szerfüggő, herpeszfertőzött, fiatalon terhes vagy nem fejezte be az iskolát, mint azok a társaik, akik nem tettek így" - mutatta ki a vizsgálat. A 15 éves koruk előtt már alkoholt vagy kábítószert fogyasztott fiatalok "jelentősen gyakrabban váltak bűnesetek elkövetőivé" is.  Ám annak ellenére, hogy a korábban viselkedési problémákkal küzdő tizenévesek nagyobb valószínűséggel próbálják ki az alkoholt vagy a drogokat 15 éves koruk előtt, mint akiknél nem álltak fenn ilyen problémák, a korai fogyasztók felénél nem volt semmilyen korábbi viselkedészavar.

"Az eredmények egybevágnak azzal az üzenettel, hogy a korai szerhasználat jelentős problémákat okoz a serdülők későbbi életében, vagy azzal, hogy a drogok ártanak a gyerekeknek, ám azzal nem, hogy a problémás múltúak hamarabban nyúlnak a pohár vagy a drogok után és eleve rosszabbak a kilátásaik a jövőre nézve" - mondta el Candice Odgers, az irvine-i Kalifornia Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. "A 15 éves kor előtti alkohol- vagy drogfogyasztás azoknál a serdülőknél is rossz egészségi kilátásokat okozott, akiknél nem volt semmilyen korábbi magatartásbeli probléma vagy szerfüggőség a családban."

Forrás: betegszoba.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr25813041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása