A „LEHETŐSÉG” CSOPORT MEGNYITJA

 KAPUIT…

A Váltó-Ház szerdánként délelőtt 9-től tartja, az ún. „Lehetőség” csoportot, amely nem csak a szálló felvételt előkészítő teamje, hanem hasznos információforrás is, - az ott megjelentek részére csomagot biztosítanak, ami segíti a tájékozódást a józanság felé vezető úthoz. Eddig a csoportot kizárólag ügyfelek látogatták, most azonban lehetőség van arra, hogy szociális munkások elkísérjék klienseiket, és közösen vehessenek részt a tájékoztatáson. A Váltó-Ház szociális munkásai szeretettel várják azon kollégákat is, akik esetleg ügyfél nélkül érkeznek hozzájuk, hogy minél szélesebb körű információt kapjanak a szálló működéséről és a fővárosban található önsegítő – szenvedélybetegeket segítő szervezetekről.

 

ÚJ PROGRAM INDUL –

SZENVEDÉLYBETEG HAJLÉKTALANOK

 ELŐGONDOZÁSA…

Soós Mária vezetésével megkezdődik a BMSZKI intézményein belül a szenvedélybeteg hajléktalanok előgondozásának lehetősége. Célunk, hogy elősegítsük az intézményen belüli az addiktológiai szolgáltatások elérhetőségét, segítséget nyújtsunk a szociális munkásoknak könnyítsük az intézményen belüli átjárhatóságon azon ügyfeleink számára akik absztinens életet szeretnének kezdeni. Az előgondozás formája esetfüggő. Azonban előzetes egyeztetés feltétlenül kell hozzá.

Ez a lehetőség kizárólag az addiktológiai referenseiteken keresztül vehető igénybe. A kapcsolatfelvételt az előgondozást végző teammel is neki kell elvégeznie.

Az előgondozást végző kollégák részére feltétlenül biztosítani kell hiteles információt a lakó addiktológiai státusáról, ezután történik az időpont egyeztetés, előgondozást végző kolléga felkeresi a saját intézményében a lakót és az esetkezelő szociális munkását. 

A bejegyzés trackback címe:

http://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr32129169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.