Szabó Károly:

Ők hogyan csinálják?

Nemzetközi tapasztalatok a kábítószer-probléma kezelésben

Magyar Drog-prevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetségének konferenciája Budapest  2007. 05. 08. 

 

A  Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával a Magyar Drog-prevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetségének szervezésében került sor az „Ők hogyan csinálják?” című konferencia megrendezésére.  A programban többek között szó esett kábítószer-használatról, illetve egyéb addiktológiai problémák kezeléséről is. Az előadások a londoni Rugby House[1] intézet működésére és tapasztalataira épültek.

A program első részében a magyarországi kábítószerhelyzetről és a droghasználatban megjelenő változásokról beszélt Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) igazgatóhelyettese. „A drogprevenció, kezelés és rehabilitáció” című előadásában[2]  hangsúlyozta, hogy a kábítószer használattal kapcsolatban sok adat hozzáférhető, ugyanez azonban nem mondható el a legális szerek használatával kapcsolatos információkról. Ennek egyik oka az lehet, hogy a jelenlegi kormánynak sincs gyakorlati cselekvési terve az alkoholpolitika területén. A társadalom jelenleg a drogpolitikát tekinti „fontosnak”, és nem vesz tudomást a legális szerek használatával összefüggő egészségügyi, kriminológiai, mortalitási arányokról, amelyek szignifikánsan magasabbak lennének, ha megfelelő rendszer lenne vizsgálatukra, és felszínre kerülnének a valós adatok. Az NDI igazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy a társadalom álláspontjának megváltoztatásához nem elég, ha kizárólag csak a drogkérdésben jártas szakemberek foglalkoznak a legális szerek használatának következményeivel.

Ezt követte Aidan Gray a Rugby House[3] klinikai igazgatójának előadása, „Az alkohol és kokain/crack együttes használata” címmel. Az angliai kábítószer használatra az elmúlt évek során jellemzővé vált az alkohol és egyéb szerek – elsősorban a kokain - együttes használata. Az előadás elsődlegesen e két szer együttes használatának következményeiről, az agyban bekövetkező biokémiai reakciókról szólt[4].

Az előadó kitért arra is, hogy a cocaethylene (nem egy konkrét anyag, hanem a kokain és az alkohol együttes használata során keletkezett vegyület) használata során számos egészségügyi probléma felmerülhet, illetve fel is merült a nagy-britanniai szerhasználók között. Többek között súlyosan mérgezi a májat, cardiovascularis problémákat (szívelégtelenség, szívleállás, nagyon magas vérnyomás) okozhat. A kokain és az alkohol folyamatosan történő együttes használatától kialakult magas vérnyomás állandóvá válhat, megnövelve ez által a szívinfarktus kialakulásának esélyét[5]. A cocaethylene blokkolja a vérben az oxigént, így a végtagok, ujjak kék színűek lehetnek az oxigénhiányos állapot miatt.

Jelenleg a szer használatból adódó további egészségügyi károsodások nem ismertek pontosan, ezek folyamatos vizsgálatok tárgyát képezik.

A Rugby House Krízis Centrumában megjelentek között 20% a kokain/crack használók aránya, akik között számos cocaethylene használó van. Ugyanakkor az igazgató az előadása végén felhívta a figyelmet arra, hogy a kombinált használók kezelésében sokkal hosszabb időt kell a terápia alatt a használó állapotának stabilizálására fordítani, mivel igen erős sóvárgás jelentkezik a szer(ek) után.

Az ebédszünet után ismét Aidan Gray előadása következett, „A Rugby House rendszerének és szolgáltatásainak bemutatása” címmel.

Először ismertette az alapítvány kialakulását Angliában. A ’80-as évek kábítószer használatában megjelenő változások ösztönözték a kormányt a drogproblémával foglalkozó alapítványok kiemelt támogatására[6].

A finanszírozási rendszer piramisszerűen épül fel:

§  legfelül a kormányzat van

§  a kormány alatt a döntéselőkészítő testület, a Nemzeti Kezelési Ügynökség[7], amely a szakmai irányokat határozza meg és a kormány felé referál

§  ez alatt helyezkednek el a Helyi Hatóságok[8]. Ezek a szervezetek nem válaszolnak a problémákra, hanem célokat fogalmaznak meg az aktuális helyzet kezelésével kapcsolatosan, amelyre a megfelelő szolgáltatók válaszolnak. A helyi hatóságok jelen vannak az ország minden nagyobb igazgatási területén. Ezeknek az élén egyetlen ember áll, aki koordinálja az egyes programok lebonyolítását, szervezését, illetve lobbytevékenységet is folytat. Minden egyes helyi hatóság feladata saját körzetének problémáira választ találni. Ennek figyelembevételével történik a finanszírozás is.

§  a legalsó szinten a „Drog és Alkohol Szolgáltatók”[9] vannak. Ők nyújtják a megfelelő szolgáltatást a hozzájuk fordulóknak, illetve válaszokat is ők adnak a Helyi Hatóságoknak, akik „felfelé” továbbítják azokat. Így a kezdeményezések alulról sokkal erőteljesebbek, és szakmai szempontok alapján történnek. A finanszírozás pályázati úton működik. Hazánktól eltérően egy programot - mint például ezt is - több évig támogatnak, így a programnak, valamint a szervezetnek nem kell félnie a megszűnéstől a várható pozitív eredmények bekövetkezése előtt.

   A Rugby House is ezen a szolgáltatók egyike. Ez idáig a legfontosabb szempont a nappali foglalkoztatási programok kiépítése volt, ezek segítségével az absztinencia elérése. A kezelési programok átlagosan 3 hónapig, a Terápiás Közösségekre épülő programok 6 hónapig tartanak.  

A Rugby House-t 20 évvel ezelőtt hozták létre, elsősorban krízishelyzetben lévő alkoholfogyasztókkal foglalkoztak. Az elmúlt húsz év alatt 18 különböző szolgáltatást építettek ki London több kerületében.

A teljes kezelés 6 szolgáltatásból épül fel:

1.      Külső gondozó programok és kapcsolatfelvétel

2.      Detoxikáció és helyettesítő szerek (pl.: methadon)

3.      Tanácsadás és nappali programok

4.      Rehabilitációs program

5.      Második színhely/ alacsonyküszöbű ellátás

6.      Képzés

 

1.   Külső gondozó programok és kapcsolatfelvétel

ARC: Ez volt az első programja a szolgálatnak. Először csak az alkoholproblémákkal küzdők számára hozták létre, leginkább az ártalomcsökkentésre koncentráltak. Munkájuk során felvették a kapcsolatot 11 háziorvossal, akik besegítenek a programban. Külön utcai szolgálatot működtetnek, az utcán alkoholt fogyasztó segítségre szorulók részére, továbbá kiegészítő terápiákat tartanak. Ezeket bárki igénybe veheti. A szolgáltatásokban teret kap a meditáció, akupunktúra és nem utolsó sorban a „motiváció felébresztése”.

A következő az Enfield (a kerület, ahol található) nevet kapta. Alkohol és drogfogyasztókra koncentrál. Az egyik fontos feladat az „anyagspecifikus” ártalomcsökkentés. Ilyenek a tűcsere, a gyógyszeres helyettesítő programok, valamint a szolgáltatást igénybe vevők egészségügyi szűrése és ellenőrzése.

A csoportmunka néhány formája és az egyéni gondozás is megjelenik, de itt is inkább a motiváláson van a hangsúly.

Hasonlóképen működik a kifejezetten droghasználókra fókuszáló First Stop. Itt rövid beavatkozási munkákat végeznek, bizonyos viselkedésterápiás módszereket használva.

Működtetnek egy New Roots nevű intézményt, specifikusan fekete, ázsiai és bevándorló csoportok számára, együttműködve a közösségi központokkal. Ezeken a helyeken leginkább a beilleszkedésben és a kulturális, nyelvi nehézségek leküzdésében segítenek, ugyanakkor saját szokásaik megőrzését is támogatják.

Külön szolgáltatásként működik a CJU (Bűnügyi, Igazsági Egység) alkoholt használó bűnelkövetőknek, akiket a hatóság napi bejárásra kötelez (hasonló a magyarországi elterelés intézményéhez). A bíróságnak jelentik 6 hetes munkájuk eredményeit, illetve ha valakit a szakellátásba irányítottak át.

A rehabilitációs programokba való bejutás elősegítésére működik a THAS. Segítenek abban, hogy a bentlakásos programokat választók a megfelelő kezelési helyre kerüljenek, megismerjék a különböző rehabilitációs programokat, hogy felelősséget vállalva tudjanak dönteni, hogy melyiket veszik igénybe. A szociális munkások folyamatosan feltérképezik és látogatják a kezelési központokat az információkért. A THAS-t igénybe vevők 75 %-a kerül be a rehabilitációs programba.

 

2.       Detoxikáció és helyettesítő szerek (pl.: methadon)

A Rugby House legfontosabb programja a Long Yard. Alkohol detoxikálás folyik, melynek érdekessége, hogy nem orvosi körülmények között történik. A 3 hetes program a résztvevők 90%-ánál sikeres[10].

Az Enfiled másik részlege is foglalkozik detoxikációval. Ezek elsősorban heroinfüggők számára kialakított helyettesítő vagy detoxikáló programok, szigorúan orvosi felügyelet alatt, egészségügyi intézményekkel együttműködve.

A helyettesítő programban résztvevőket hetente 1-2 alkalommal ellenőrzik (drogteszt), ha nem tarják a kereteket, kizárják őket a programból.

 

3.      Tanácsadó és nappali programok

CAFADS: Ez a program főleg a gyerekekre és a családokra, többek között az alkoholista szülők gyerekeire, szerfogyasztó gyerekek szüleire koncentrál. Leginkább a rendszerszemléletű családterápiával próbálnak segíteni, de önsegítő csoportokat is működtetnek  Ezek a programok átlagosan 12 hónapig tartanak.

A Solutions név alatt futó program crack/kokain használókkal dolgozik, 12 hetes strukturált program keretében.  Leginkább kognitív viselkedésterápiával dolgoznak. Ez ugyan önkéntes program, de az igazságszolgáltatás is irányít ide fogyasztókat. A 12 hét alatt heti 4 napot kell a nappali foglalkoztatási programban tölteni. Csoportfoglalkozások, munka, kreatív programokon való részvétel lehetősége biztosított.

Drogfüggők számára egyéb nappali foglalkoztatási programok is vannak a Munster Road nevű intézményben (drámapedagógia, akupunktúra stb.).

Végül az e2 program: Absztinens, de drog problémával küzdőknek gyakorlati kézség fejlesztése, stressz- és konfliktuskezelés folyik az egyéni gondozási terv alapján.

 

4.      Rehabilitációs program

Két intézményben folyik rehabilitációs program[11]. A kettő között a különbség, hogy az utóbbiban csak alkoholistáknak folyik kezelés, míg az elsőben drog és alkohol betegeknek együttesen.

Mindkét intézményben 8 fő van egyszerre a programban. A program 6 hónapig tart, terápiás közösségi modell alapján. A cél a teljes absztinencia elérése. Ugyanakkor a teljes felépülésre, az absztinens életre, és a problémákkal való megküzdésre próbálják a rehabilitációban résztvevőket felkészíteni viselkedésterápiában alkalmazott eszközökkel. Ilyenek többek között a munkaterápia, a személyiségfejlesztő csoportok, a visszaesést megelőző csoportok.

Ami még fontos, hogy felkészítsék őket a Második szintű/alacsonyküszöbű ellátásra.

 

5.      Második szint/ alacsonyküszöbű ellátás

A 6 hónapos rehabilitációs program után lehetőség van egy új, nyitottabb programba való kerülésre, könnyebb szabályokkal, kevesebb csoportterápiával és egyéni beszélgetéssel. Itt történik a munkára való felkészítés, megpróbálják az önállóság felé vezetni a közösség tagjait. Ezért például este, hétvégén és ünnepnapokon nincs az intézményben szociális munkás sem.  A közösség tagjai döntenek a legtöbb helyzetben. Absztinencia-szegés esetén – amennyiben az külső helyszínen történik - beavatkoznak a szakemberek, és  a programban lévők segítségével próbálják a visszaesés okait feltérképezni. Ha házon belül kerül sor az absztinencia megszegésére, a többiek érdekében azonnal kizárják az illetőt[12].

 

6.      Képzés

Ez egy bizonyos szakma elsajátítása is lehet, de képeznek talpra állt betegeket a Rugby House szolgáltatásiban történő munkára is. A teljes kezelésben[13] részt vevők 95 %-át sikerül munkába állítaniuk.

 Végül, de nem utolsó sorban, Aidan Grey klinikai igazgató szerint, szolgáltatásaik sikerességének igazi titka az, hogy sok rögbit játszanak. Lehet, hogy először inkább nekünk is meg kellene tanulni rögbizni?

 

Szabó Károly - szociális munkás



[1] www.rugbyhouse.org.uk

 

[2] Az előadás részletei, illetve az elhangzott adatok az alábbi linken megtekinthetők: http://www.ndi-szip.hu/

(Nemzeti Drogmegelőzési Intézet Szakmai Információs Portál). 

 

[3] Az első épületüket egy rugby-iskolától kapták.

 

[4] A kokain megakadályozza az agyban a noradrenalin, és a dopamin (és külön a szerotonin) újrafelvételét, így ezek folyamatosan ingerlik a felvevő receptorokat, ez által érve el stimuláló hatást. A kokain/crack hatásának időtartama az alkohollal együtt használva nyújtható, illetve az alkohol fel is erősítheti azt, mivel az alkohol nem engedi a dopamin és szerotonin szint visszaállását.A két szer együttes használatakor egy cocaethylene nevű vegyület keletkezik. A cocaethylene megnyújtja a szer élvezeti idejét, ugyanakkor a véráramba kerülve hosszú ideig jelen marad a szervezetben. Nagy dózisban –legyen az akár a kokain, akár az alkohol – a használót teljesen „kiütheti”.

 

[5] A legújabb vizsgálatok szerint az alkohol és a kokain együttes használata 24-szeresére növelheti a szívinfarktus esélyét.

 

[6] A kábítószer használók megnövekedett száma, a HIV fertőzések megjelenése, a magas bűnözési ráta és az egészségügyben a szerhasználattal összefüggő betegségek terjedése indokolta a folyamatot.

 

[7] National Treatment Agency (NTA)

 

[8] Local Authorities (LA)

 

[9] Drug and Alcohol Services

 

[10] A detoxikációhoz Libriumot használnak.

 

[11] A Raveswood Road-i és a Herbert Street-i intézményekben.

[12] Ez többnyire a magyarországi terápiás otthonokban is így történik.

[13] Teljes programnak nevezhető, ha a kliens a szolgáltatás mind a hat szintjét igénybe veszi

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr10102171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása